Kolumbiai szélerőművek: ígéretek és kihívások az őslakos közösségeknek

José Luis Iguarán, a La Guajira északi részén élő Wayuu indián közösség tagja, minden reggel szembesül a változásokkal, amikor kilép otthonából. A háza előtt tíz hatalmas szélturbina tornyosul, amelyek a kaktuszokkal borított tájon keresztül nyúlnak el egészen a Karib-tengerig. A Wayuu népcsoport, amelyhez Iguarán is tartozik, évszázadok óta él ezen a száraz félszigeten, ahol kecskék pásztorolásával, növénytermesztéssel, sóbányászattal és halászattal foglalkoznak. La Guajira, Kolumbia legszelesebb területe, most a fosszilis tüzelőanyagok helyett a megújuló energia felé való elmozdulás középpontjává vált. Azonban ez a zöld ambíció ellenállásba ütközött a helyiek részéről, akiknek földje mélyen összefonódik a kultúrájukkal, hagyományaikkal és a természethez fűződő szoros kapcsolatukkal.

Iguarán elmondása szerint, amióta a közössége megosztja a területét a Guajira 1 nevű szélerőművel, az ősi fák helyett csak a turbinák látványa és zaja maradt. „Éjszaka a turbinák zajai megzavarják az álmainkat. Számunkra az álmok szentek” – mondja. A Wayuu közösség körülbelül 380 ezer főt számlál Kolumbiában, és Venezuelába is kiterjed. A Wayuu hagyományai és hiedelmei jelentősen eltérnek más kultúráktól; az álmaik a szellemi világhoz vezetnek, ahol őseiktől kapnak üzeneteket, amelyeket a családban értelmeznek. A Guajira 1 szélerőműtől azonban a közösség bizonyos előnyöket is kapott: az Isagen nevű kolumbiai energiaipari cég biztosította számukra a tiszta ivóvizet, jobb utakat és masszív téglaházakat, amelyek egyes régi agyagházakat váltottak fel. Az Isagen, amely a kanadai Brookfield cége, évente díjat is fizet három helyi közösségnek a szélerőmű jelenléte miatt, továbbá az éves villamosenergia-bevételek egy százalékát és a szén-dioxid-kibocsátási kvóták értékesítéséből származó 20%-ot is. Az utóbbiakat olyan cégek vásárolják, amelyek kompenzálni kívánják szén-dioxid-kibocsátásukat.

Iguarán hisz abban, hogy ezek az energiaprojektek segíthetnek a Kolumbia második legszegényebb régiójának szükséges fejlődésében, de nem mindenki osztja lelkesedését. Aaron Laguna, a Cabo de la Vela tengerparti falujában élő Wayuu halász, elmondta, hogy a szélerőművek tiszta energiát termelnek, de megosztottságot okoznak a Wayuu közösségek között. Az ő közösségük jelenleg egyeztetéseket folytat egy közeli szélerőmű megépítésével kapcsolatban, és már láttak más projektekről panaszkodó embereket, akik a transzparencia hiányát, a rossz kompenzációt, a kulturális normák tiszteletben tartásának hiányát és a korrupciót említették. „Rossz tárgyalások születnek, és az erőforrásokat nem kezelik jól a helyiek” – tette hozzá. Ezek a problémák ellentéteket okoztak az energiaipari cégekkel, sőt, konfliktusokat is generáltak a Wayuu közösségek között. Vannak, akik ellenzik a projekteket, míg mások úgy érzik, hogy kizárják őket az olyan tárgyalásokból, amelyek számukra előnyöket hozhatnak.

A helyi közösségek és az energiaipari cégek közötti feszültségek nem újkeletűek. A Kolumbiai Független Intézet (Indepaz) igazgatója, Joanna Barney hangsúlyozta, hogy gyakran elterjedt az a nézet, miszerint ha valami zöld, akkor automatikusan jó is. „Kolumbiában nincs szilárd jogi keret a környezeti hatások megfelelő értékelésére – a társadalmi hatások pedig mérhetetlenek” – mondta. 2024 decemberében a spanyol EDP Renováveis leállította két szélerőmű tervét La Guajirában, mert már nem tartotta gazdaságilag életképesnek a projekteket. Az egyik ok az volt, hogy a helyi őslakos közösségek száma, akik érintettek volnának, 56-ról 113-ra emelkedett, így kompenzációt igényeltek. Az EDP döntése követte az olasz Enel májusi távozását egy másik tervezett szélerőműből, amelyet a „folyamatos tiltakozások” miatt hagytak abba, amelyek a 2021 és 2023 közötti munkanapok több mint felét megakadályozták.

A La Guajirában tapasztalt helyzetet Wieldler Guerra kolumbiai antropológus is figyelemmel kíséri, aki szerint éles eltérés van a Wayuu és a szélerőművek között. „Két világ beszélget, és nem tudják megérteni egymást” – mondta. A Wayuu kultúrájában a szél nem csupán egy erőforrás, hanem emberek, mitológiai és ősiségi lények, akiket tiszteletben kell tartani. Ezzel szemben a cégek a szelet egy környezeti előnyöket hozó erőforrásként kezelik, amely profitot hoz és kielégíti az ország energiaigényeit.

Bár Kolumbiának viszonylag tiszta a belföldi villamosenergia-mátrixa, a hidroelektromos energiák jelentős részesedésével, a tartalékok alacsony szintje miatt a nemzet energiahiányos helyzetbe kerülhet. A szélerőművek jelenleg csak 0,1%-át adják a teljes energia-mixnek. Az energiaipari cégek számára, amelyek a régióba fektetnek be, a helyi emberekkel való konfliktusok kockázata aggasztó. Az AES Colombia, amely Kolumbia legnagyobb szélerőmű-klaszterét fejleszti La Guajirában, hangsúlyozza, hogy nyitott párbeszédet tart fenn a közösségekkel, és biztosítja az igazságos kompenzációt, valamint a tiszta ivóvizet és a szén-dioxid-kibocsátási kvótákból származó részesedéseket. Azonban Federico Echavarría, az AES Colombia ügyvezető igazgatója figyelmeztetett, hogy a jó közösségi kapcsolatok önmagukban nem elegendőek: „Nem tudjuk ezeket a projekteket egyedül megvalósítani. A kormánynak segítenie kell a közösségek közötti konfliktusok megoldásában.”

Cabo de la Vela szeles tengerpartján Laguna elmondja, hogy a La Guajira régiót történelmileg elhanyagolta az állam. Az oktatás és az egészségügy gyenge, a legtöbb vidéki közösség nem rendelkezik vezetékes vízzel. Sok ember napi órákat gyalogol, hogy vizet gyűjtsön a jagüey-ből, az esővízzel feltöltött tározókból. Közösségük rendelkezik egy kis sós vízkezelő üzemmel, amely friss vizet termel, és szeretnék, ha a közeli szélerőmű tervezője bővítené azt, hogy még többen részesülhessenek a hasznából. A fejlődésről szóló beszélgetések ellenére a közösség tagjai aggodalommal tekintenek a jöv

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/ckg2ekjjgldo