Kísérlet a tengeri szén-dioxid eltávolítására az Egyesült Királyságban

Egy forradalmi projekt indult el Anglia déli partján, amely a tengervízből kívánja eltávolítani a szén-dioxidot. A SeaCURE néven ismert kis pilótaprojektet az Egyesült Királyság kormánya finanszírozza, részeként annak a keresésnek, amely a klímaváltozás elleni technológiákat célozza. A klímakutatók széles körben egyetértenek abban, hogy a legfontosabb feladat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, amely a globális felmelegedés fő oka. Ugyanakkor sok tudós úgy véli, hogy a megoldás része a már kibocsátott gázok egy részének megfogása is. Ezeket a projekteket, amelyeken a szén-dioxid megkötésére koncentrálnak, általában a kibocsátások forrásánál vagy a levegőből való eltávolításánál alkalmazzák. A SeaCURE projekt érdekessége, hogy azt tesztelik, vajon hatékonyabb-e a felmelegedést okozó szén-dioxidot a tengerből eltávolítani, mivel a vízben sokkal nagyobb koncentrációban van jelen, mint a levegőben.

A projekt helyszínéhez eljutni, a Weymouth Sealife Központ mögött kell elhaladni, ahol egy figyelmeztető tábla hívja fel a figyelmet: „Óvatosan: a morénahalak haraphatnak”. Az ok, amiért ezt a földrajzi helyet választották, az a tény, hogy egy cső kanyarog a köves strandon, és a La Manche csatornába vezet, miközben tengervizet szív fel, amit a partra hoz. A projekt célja annak kiderítése, hogy a szén-dioxid eltávolítása a vízből költséghatékony módja lehet-e a klímaváltozást okozó CO2 mennyiségének csökkentésére az atmoszférában. A SeaCURE a tengervizet feldolgozza, hogy eltávolítsa a szén-dioxidot, mielőtt visszapumpálná a tengerbe, ahol az újra felszívja a CO2-t.

A látogatásunk során Professor Tom Bell, a Plymouthi Tengerészeti Laboratórium munkatársa mutatja be a folyamatot. Elmagyarázza, hogy a munka azzal kezdődik, hogy a tengervizet savasabbá teszik. Ez elősegíti, hogy a vízben oldott szén-dioxid gáz állapotba kerüljön, és a levegőbe kerüljön, mint CO2. „Ez a tengervíz eltávolító” – mondja mosolyogva Professor Bell, amikor egy kanyarhoz érünk. Az „eltávolító” egy nagy rozsdamentes acél tartály, amely maximalizálja a savas tengervíz és a levegő közötti érintkezést. „Amikor kinyit egy szénsavas italt, az habzik, ez a CO2 kijövetelét jelenti” – teszi hozzá. „Azzal, hogy a tengervizet egy nagy felületen elterítjük, mintha egy italt öntenénk a padlóra, és lehetővé tennénk, hogy a CO2 nagyon gyorsan távozzon a tengervízből.”

A levegőbe kijövő CO2-t elszívják, majd szenesített kókuszhéjból koncentrálják, hogy később tárolni lehessen. A kiszűrt, alacsony szén-dioxid tartalmú tengervizet ezután alkáli anyaggal kezelik, hogy semlegesítsék a hozzáadott savat, majd visszapumpálják a tengerbe. Amint visszakerül a tengerbe, azonnal újra elkezdi felszívni a légkörből a CO2-t, hozzájárulva ezzel a szén-dioxid csökkentéséhez.

Bár már léteznek fejlettebb szén-dioxid-kivonási technológiák, amelyek közvetlenül a levegőből vonják ki a szén-dioxidot, Dr. Paul Halloran, a SeaCURE projekt vezetője elmondja, hogy a víz használatának megvannak a maga előnyei is. „A tengervíz körülbelül 150-szer több szén-dioxidot tartalmaz, mint a levegő” – mondja Dr. Halloran. „De különböző kihívásokkal is jár, mivel hatalmas energiaigényű azokat a termékeket előállítani, amelyekre ehhez szükség van.”

Jelenleg ennek a pilóta projektnek a szén-dioxid eltávolítása minimális – évente legfeljebb 100 tonna, ami kevesebb CO2-t jelent, mint amit egy kereskedelmi repülőgép kibocsát az Atlanti-óceánon való átrepülés során. De a SeaCURE mögött álló szakemberek szerint a világ óceánjainak mérete miatt a projektnek van potenciálja. A brit kormánynak benyújtott javaslatukban a SeaCURE azt állítja, hogy a technológia hatalmas méretekre is skálázható, akár évi 14 milliárd tonna CO2 eltávolítására, ha a világ tengervizének 1%-át feldolgozzák. Ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, a szén eltávolítási folyamatot megújuló energiaforrásokkal kellene működtetni, például napenergiával egy úszó létesítmény keretein belül a tengeren.

„A szén-dioxid eltávolítása szükséges. Ha el akarjuk érni a nettó nullás kibocsátást, akkor erre szükség van ahhoz, hogy megállítsuk a további felmelegedést” – mondja Dr. Oliver Geden, aki a Klímaváltozással Foglalkozó Kormányközi Testület tagja és a szén-dioxid megkötésének szakértője. „A tengervízből való közvetlen megkötés az egyik lehetőség. A levegőből való közvetlen megkötés egy másik. Alapvetően 15-20 lehetőség létezik, és végül az, hogy mit használunk, természetesen az áron fog múlni.”

A SeaCURE projekt számára a brit kormány 3 millió font támogatást biztosított, és ez az egyik a 15 pilótaprojekt közül, amelyet az Egyesült Királyságban támogatnak a üvegházhatású gázok megkötésére és tárolására irányuló erőfeszítések részeként. „Az üvegházhatású gázok eltávolítása a légkörből elengedhetetlen a nettó nullás kibocsátás eléréséhez” – mondja Kerry McCarthy energiaügyi miniszter. „Az olyan innovatív projektek, mint a SeaCURE az Exeteri Egyetemen fontos szerepet játszanak azoknak a zöld technológiáknak a megteremtésében, amelyek szükségesek ennek megvalósításához, miközben segítik a szakképzett munkahelyek létrehozását és a növekedést.”

Van azonban egy másik kérdés is: mit okoz a tengerben és az ott élő élőlényekben egy nagy mennyiségű alacsony szén-dioxid tartalmú víz. Weymouthban a csövön kibocsátott víz olyan kis mennyiségben távozik, hogy valószínűleg nincs hatással a környezetre. Guy Hooper, az Exeteri Egyetem PhD hallgatója, aki a projekt lehetséges hatásait kutatja, laboratóriumi körülmények között teszteli a tengeri élőlényeket az alacsony szén-dioxid tartalmú víz hatásainak. „A tengeri organizmusok bizonyos dolgokhoz szén-dioxidra támaszkodnak” – mondja. „Például a fitoplankton a szén-dioxidot használja fotoszintézishez, míg a kagylók is használják azt a héjuk felépítéséhez.” Hooper szerint a korai jelek azt mutatják, hogy az alacsony szén-dioxid tartalmú víz

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/cr788kljlklo